Hont község
Adatok
Régió: Észak-Magyarország
Megye: Nógrád megye
Kistérség: Balassagyarmati kistérség
Lakosság: 560 fő
Terület: 24.14 km2
Népsűrűség: 23,2 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 35
Fekvése
A település a 2-es főút mentén található.
Története
Hont földvárának rekonstrukciós rajzaA középkorban Hont vármegye székhelye volt.
A település az egyik legelső magyar vármegye, (Nagy-)Hont központja volt, a földvár a 10—11. század fordulóján épülhetett. Feltehetően az egykori megye és a település névadója a Géza fejedelem idején Gizella királyné kíséretében Magyarországra érkező Hont lovag volt, aki a Szent István uralkodása alatt kiépülő vármegyerendszerben eredetileg egy nagyobb, északi terület ura lehetett. E területbe tartozhatott Gömör és Nógrád vármegye területe is, melyek azután az új megyék megszervezésével önállósultak, kettészelve (Nagy-)Hont vármegyét Hontra és Kis-Hontra.
A földvár helyének térképeA 13. században többször említik hadnagyát, udvarbíráját, de a tatárjáráskor sikeresen ellenálló várak között nem szerepel. A régészeti ásatások tanúsága szerint a várat tűz pusztította el, és a legkésőbbi előkerült leletek 13. századiak. Tehát lehet, hogy a földvár a tatárok támadásakor pusztult el, lehet hogy néhány évtizeddel később, de többé nem épült fel. Területét azonban a falu elfoglalta, és napjainkban is sűrűn be van építve lakóházakkal.
A barokk stílusú római katolikus templom 1776-ban épült. Az I. világháború előtt a településen haladt keresztül a Párkány-Ipolyság-Balassagyarmat-Losonc vasútvonal, de a trianoni szerződés ezt kettészelte, és az 1960-as években a Drégelypalánk-Hont-Ipolyság szakaszon a síneket is felszedték. 1945-ig az esztergomi érsekség volt a legnagyobb birtokos a településen.
Nevezetességei
- Honti-szakadék
- Csitári kápolna, Csitári-forrás
Következő községek
Horpács | Hort | Hortobágy | Horváthertelend | Horvátlövő | Horvátzsidány | Hosszúhetény | Hosszúpályi | Hosszúpereszteg | Hosszúvíz | Hosszúvölgy | Hosztót | Hottó | Hövej | Hugyag | Hunya | Hunyadfalva | Husztót | Ibafa | Ibrány | Igal | Igar | Igrici | Iharos | Iharosberény | Ikervár | Iklad | Iklanberény | Iklódbördőce | Ikrény | Iliny | Ilk | Illocska | Imola | Imrehegy | Ináncs | Inárcs | Inke | Ipacsfa
További községek
Gyulakeszi | Kulcs | Ivánbattyán | Tés | Patak | Vanyola | Olcsvaapáti | Szalmatercs | Szászberek | Nagyvenyim | Kutas | Alsószölnök | Nyírkércs | Meszes | Óföldeák | Orosztony | Felsőtelekes | Nagytőke | Somogytúr | Kenyeri | Ács | Écs | Gánt | Vázsnok | Barlahida | Csákány | Szentlászló | Nagymaros | Hantos | Ragály | Pácsony | Döröske | Tiszadada | Bóly | Markóc | Váraszó | Nemesszalók | Balassagyarmat | Vajdácska | Szabadegyháza | Keszőhidegkút | Szendehely | Debréte | Egyek | Végegyháza | Babosdöbréte | Gemzse | Kistamási | Gönc | Csém
